Hol volt, hol
nem volt, volt egyszer egy öreganyó, aki gyógynövényeket gyűjtött az erdőben.
Egy nap egy barlangra lett figyelmes. Óvatosan, vigyázva bedugta a fejét, s uramfia,
ugyancsak elcsodálkozott! Tizenkét egyforma kis suhancot látott ott egy padkán
ülni egymás mellett, szép sorjában. Voltak köztük lányok és fiúk, az egyik
fehérben volt, a másik zöldben, a harmadik aranysárgában: ők voltak a tizenkét
hónap. Meg is kérdezték az öreganyót:
- Mondd csak
meg nekünk, melyik hónapot tartod a legszebbnek?
Az öreganyó
végignézett rajtuk, és ezt válaszolta:
- Mind a
tizenkét hónap igen szép. Januárban hullik a hó, februárban esik az eső,
márciusban bimbóznak a rügyek – mind a tizenkét hónap egyformán gyönyörű!
Akkor a
tizenkét suhanc felállt, és így szólt az öregasszonyhoz:
- Gyere csak
közelebb, kedves öreganyó! Add csak ide nekünk a kosaradat és a kendődet! –
Színültig telerakták őket ragyogó arany és ezüst pénzdarabokkal. Az öreganyó
kedvesen megköszönte jóságukat, és elindult hazafelé.
Ennek az
öreganyónak a szomszédságában egy gonosz vénasszony élt, aki folyton ott
sündörgött a házuk táján. Most is bekopogott hozzájuk.
- Ejnye,
ejnye, hogy jutottál, lelkecském, ehhez a sok pénzhez? - érdeklődött ravaszul.
Az öreganyó
jószívű volt, és mindent elmondott a szomszéd vénasszonynak.
A
szomszédasszony azonnal útnak indult, és egy nagy-nagy puttonyt is kötött a
hátára. Megtalálta a barlangot, s ott bent egymás mellett ült a lócán szép
sorjában a tizenkét fiatal suhanc. Megkérdezték őt is, hogy mi járatban van
erre, s arról is faggatták, hogy melyiket tartja a legszebb hónapnak. A
vénasszony zsémbeskedve felelt kérdésükre:
- Egyik sem
ér fabatkát sem, rossz valamennyi hónap! – A suhancok erre elkérték a puttonyát,
és megtöltötték valamivel. Hogy mivel, azt nem tudta a vénasszony, mert egy
kendővel letakarták.
Nagy nehezen
sántikált haza a vénasszony, mert a puttony alaposan nyomta a vállát és a
hátát. Ahogy hazaért, rikoltozva szólította valamennyi gyerekét. A gyermekek és
a vénasszony nekiestek mohón a puttonynak, hogy könyökig vájkáljanak a drága
ezüst- és aranypénzekben, de mindannyian sziszegve és jajgatva kapták vissza a
kezüket, mert csak a tetején volt néhány aranypénz, a többi bogáncs volt,
szamárkóró és tüske. A vénasszony méltatlankodva szaladt át az öreganyóhoz:
- Mit tettél
velem?! Elmentem én is a barlangba, beszéltem én is a tizenkét suhanccal,
megtöltötték az én kosaramat is, de pénz helyett nekem szamárkórót, tövist és
bogáncsot adtak!
Az öreganyó
most már magyarázhatta a pórul járt vénasszonynak:
- Én azt
mondtam, hogy mindkét hónap egyformán gyönyörű, ezért adtak nekem pénzt. És te
pedig azért kaptál bogáncsot, tövist és szamárkórót, mert azt mondtad, hogy
rossz valamennyi hónap. Mert a tizenkét hónap mindenkihez jó vagy rossz –
aszerint, hogy ki mit vár tőlük.
(Újgörög
mese, átdolgozta Végh György)
A kis hótündér
Egyszer
volt, hol nem volt, messze Jégországban élt egyszer egy Hókirálynő és sok-sok
apró hótündér. A Jégpalotában ahol éltek, télen nagy volt a sürgés-forgás.
Ilyenkor
bizony nagyon sok dolguk volt a kis hótündéreknek!
Az ő
feladatuk volt, hogy beborítsák a földet hóval, és szebbnél-szebb
hópehelymintákat találjanak ki. A jégteremben ültek, rajzolgattak,
tervezgettek, vagy épp hintették a földre a havat. Csak egy Hótündérke
nézegetett szomorúan az ablakban. Arról álmodozott, hogy csak egyszer, csak
egyetlenegyszer, hadd mehessen le a földre az emberek közé! De hiába kérlelte a
Hókirálynőt, ő bizony hajthatatlan volt.
-Kedves
Királynő, annyi szépet látok a földön ilyenkor karácsony környékén, engedj le
az emberek közé, hadd sétálhassak közöttük! Mindenki olyan boldog, mindenki
olyan vidám...Olyan jó lehet a földön élni! Itt csak unatkozom! Csak
rajzolgatok, csak havat szórok.... már annyira szeretnék valami mást csinálni!
Addig-addig
könyörgött, míg a Hókirálynő megunta, és így szólt:
-Na
jól van, menj az emberek közé! De majd meglátod, ott se mindenki boldog, ott se
mindenki vidám. De 3 nap múlva gyere vissza, mert különben soha többé nem
térhetsz vissza hozzánk. Mond ezt a varázsigét háromszor:
Hópihe, hópihe,
szállj ide, szállj ide.
Legyek ott, legyek ott,
ahol lenni akarok!
-Amikor
vissza akarsz jönni, akkor is ezt a varázsigét mond. Ne feledd, három
nap.....Ha letelik a 3 nap, a földön kell maradnod, soha nem térhetsz vissza
közénk. Babává válsz....
De ezt
már a kis Hótündér nem is hallotta. Már hadarta is a varázsigét. Amikor
megérkezett a földre, nagyon örült. Sétálgatott, nézelődött, csodálkozott, hogy
mindenki nagy csomagokat cipel, hatalmas fenyőket visznek a lakásokba. Az első
és a második nap nagyon gyorsan eltelt azzal, hogy bámészkodott, ismerkedett az
emberek lakta világgal.
Harmadik
nap, gondolta mielőtt visszamegy játszik egy kicsit a gyerekekkel. Ők mennyivel
jobb játékot játszanak, mint mi a palotában.
A
gyerekek kíváncsian nézték gyönyörű hófehér kabátját, sapkáját, csizmáját. Az
egyik gyerek elkiáltotta magát:
-Úgy
nézel ki, mint egy habcsók! Így akarsz játszani? Ilyen ruhában?
A
többi gyerek is rákezdte:
-Habcsók,
habcsók....
A kis
Hótündér szomorúan tovább ment. Ők nem szokták a palotában bántani egymást.
Ahogy sétálgatott megpillantott két kisgyermeket, akik a játékbolt kirakata
előtt nézelődtek. Az egyik szomorúan így szólt:
-De jó
lenne egy ilyen babát kapni! Látod, milyen gyönyörű ruhája van! Olyan, mint egy
tündér!
S ott
sóhajtoztak, álmodoztak a kirakat előtt.
-Úgy
látszik, nem mindenki kap olyan nagy becsomagolt dobozokat-gondolta a kis
Hótündér.
-Milyen
jó azoknak, akik kapnak ajándékot karácsonykor!-sóhajtotta a másik gyermek.
A
Hótündér elszomorodott. Szóval mégis csak igaza volt a Hókirálynőnek, hogy a
földön nem mindenki boldog. Vannak olyanok akiknek nem jut karácsonyi ajándék.
Ment a két gyermek után, hazáig követte őket. Egy kis házba mentek be, s náluk
nem hatalmas fenyő volt feldíszítve, mint a többi házban, hanem néhány
fenyőágacska volt egy vázában, s azon néhány papírdísz.
A
gyerekek gyertyát gyújtottak, s szüleikkel karácsonyi dalokat énekeltek. Látta,
hogy így is nagyon boldogok, de a kis Hótündér már tudta, hogy fog örömet
okozni ezeknek a gyerekeknek. Tudta, ha nem megy vissza amikor lejár a három
nap, akkor örökre a földön marad, s egy hófehér ruhás, sapkás, csizmás babává
válik. Pont olyanná, amilyenről a két gyermek álmodozott. Már csak néhány perce
volt, de nem mondta el a varázsigét. Becsöngetett a házba.
A
gyerekek kiszaladtak megnézni, hogy vajon ki csöngethet ilyenkor. Csodálkozva
látták, hogy az ajtóban egy gyönyörű hófehér bundás, sapkás, csizmás baba állt.
Pont olyan, amilyet szerettek volna....
A kis girbe-görbe fenyő
Egy törpe csengővel
csenget.
Törpék: -Aranycsengő csilingel,
Karácsonyról énekel.
Megérkezett, jaj, de jó,
Megérkezett, jaj, de jó,
Minden csupa fehér hó!
Dalra (Ember, ember,
december ) bevonulás, fűrészelnek, vágják a fákat a törpék. Szánkón húzzák,
egyetlen fenyőt nem vágnak ki.
Törpe 1.: - Ezt a fenyőt nem
vágjuk ki, túlságosan girbe-görbe, és a teteje is letörött, nem való
karácsonyfának.
Törpe 2.: -Nem bizony, ugyan ki
örülne egy ilyen karácsonyfának?
Törpék dalra (Ember,
ember, december ) kivonulnak. Angyali zenére (Szálljatok le…) két angyal repült
át az erdőn. A kis fenyő keservesen sírdogál.
Kis fenyő: - Ajaj, jaj nekem,
olyan szomorú a kis szívem…
Angyalok: -Mért sírsz kis fenyő?
Kis fenyő: -Tudod, én nem kellek
senkinek sem, mert túlságosan kicsi és görbe vagyok, sohasem lehet belőlem
igazi karácsonyfa!
Angyal 1: - Ne búsulj kis fenyő,
nézd csak, neked adok néhány szálat az aranyhajamból.
Az angyal a kisfenyő köré
tekeri az aranyhajat, azután kivesz a sapkájából egy csillagot. Angyal 2: - Én pedig neked adom a legnagyobb és legfényesebb
csillagot, amit találtam az égen.
A csillagot is ráteszik a
fenyőre és az angyali dalra (Szálljatok le…) kimennek.
Kis fenyő: - Ajaj, jaj nekem, olyan
szomorú a kis szívem…
Két feketerigó is
meghallotta a fenyő sírását, berepülnek.
Feketerigók: -Mért sírsz kis fenyő?
Kis fenyő: -Tudjátok, én nem kellek
senkinek sem, mert túlságosan kicsi és görbe vagyok, sohasem lehet belőlem
igazi karácsonyfa!
Feketerigók: -Ne búsulj kis fenyő,
nézd csak, neked adjuk a tűzpiros bogyókat, amiket gyűjtöttünk az erdőben, hogy
díszítsék az ágaidat.
A feketerigók elrepülnek.
Kis fenyő: - Ajaj, jaj nekem, olyan
szomorú a kis szívem…
A szentjánosbogarak is
meghallották a sírást, bejönnek.
Szentjánosbogarak: -Mért sírsz kis fenyő?
Kis fenyő: -Tudjátok, én nem kellek
senkinek sem, mert túlságosan kicsi és görbe vagyok, sohasem lehet belőlem
igazi karácsonyfa!
Szentjánosbogarak: -Ne búsulj kis fenyő,
nézd csak, neked adjuk ezt a sok apró lámpást, hogy fényesen csillogj.
A szentjánosbogarak a
lámpákat felakasztják a fára és elmennek.
Kis fenyő: - Nahát! Most már
tényleg olyan szép lettem, mint egy igazi karácsonyfa.
Gyerekek dalra bevonulnak
és meglátják a gyönyörű fát.
Gyerek: -Nézzétek,milyen szép
karácsonyfa!
Gyerek: -Sokkal szebb mint az
otthoni!
Körbe járják és
énekelnek: Jaj, de pompás fa - dal.